Érdekes eset volt számomra, amikor egy 15 év körüli fiatal fiú keresett meg azzal, hogy ő egy futballcsatár egy külföldi korosztályos csapatban és az edzője jelezte neki, hogy vannak olyan pillanatok a meccsen amikor a védővel szemben fut vagy a tizenhatoson belül ütközni kell, ő egy pillanatra megtorpan. Ez a pillanat éppen elég ahhoz, hogy az adott helyzet kimaradjon.

Amikor eljött hozzám, már nézett néhány YouTube videót a wingwave folyamatról. Kicsit mosolygott is, hogy milyen érdekes lesz ez a foglalkozás. Azt kértem tőle, hogy nyugodtan fogja fel vidáman az egészet és működjön velem együtt.

Az izomteszt során egy gyerekkori sportbalesetre, valamint egy, az édesapával kapcsolatos stresszhatásra derült fény, amit oldottunk.

A következő héten egy tétmeccset követően a fiútól az alábbi visszajelzést kaptam SMS-ben szó szerint:

„Ma volt a meccsünk és semmi nem volt. Felmentem fejelni és belementem 100%-al a párharcokba. Abból rúgtam egy gólt, hogy nem lassítottam le, ahogy gurult a labda a védő és közöttem, hanem a védő jött sprintben, de mivel nem jött ez az érzés, hogy le kell lassítanom, simán elhúztam mellette a labdát és utána pedig gólt rúgtam, valamint fejeltem is egy gólt szóval szeretném megköszönni, hogy segített a hétvégén!”