Gyerekként és fiatal felnőttként racionális világban nőttem fel. 47 éves koromban találkoztam először egy agykontroll tanfolyamon azzal, hogy mennyire meghatározó az emberi gondolat. Az évek során egyre többet tudtam meg a működésünkről a gondolataink, tudatalattink meghatározó szerepéről. 2011-ben találkoztam először a Wingwave módszerrel, szerencsére ekkor már elég nyitott voltam ahhoz, hogy hihető legyen számomra a módszer.

Akkor elhatároztam, hogy ezt meg kell tanulnom, mert olyan embereknek tudok vele segíteni, akiknek a belső érzés nehézzé teszi az életüket, akik nem tudják, hogy miért, de félnek bizonyos dolgoktól, leblokkolnak bizonyos helyzetben és ez jelentősen akadályozza az életüket. 2020-ban végeztem el a képzést és nem csalódtam. Már a képzés során is hihetetlen élményt nyújtott, amikor az egyik tanulótársamat megszabadítottam a budapesti közlekedéstől való félelmétől. A képzés előtt rettegve jött át a szálláshelyétől a képzés helyszínéig, a közös gyakorlat során elvégzett beavatkozás lehetővé tette számára, hogy aznap este felkerekedjen és elmenjen egy színházba egyedül a budapesti éjszakában.

A sikeres képzés után persze a családom tagjain próbáltam ki először a frissen szerzett tudásom. Számukra is hihetetlen volt az az eredmény, amit sok esetben egyetlen alkalommal értünk el. Köddé vált a tériszony, az álmatlan éjszakák elmúltak és a hosszú évek óta gyötrő fájdalmak is már csak a múlt emlékei. Jöttek az ismerősök, majd az ismerősök ismerősei és elfelejtett félelmek, szorongások, jobb sportteljesítmény, magabiztosabb kiállás követte a Wingwave módszer alkalmazásával végzett közös munkát.

Gyűjtöttem a tapasztalatokat, kerestem az okát, ha nem sikerült 1-2 alkalom után jól látható eredményt elérni, elemeztük az eseteket a többi Wingwave szakemberrel és megtanultam türelmes lenni, elfogadni, hogy nem minden esetet lehet oldani olyan gyorsan, ahogy azt szertném. Bevallom az egyik továbbképzésen a türemetlenségemet hallva Erzsébet, az oktató, azonnal engem is kihívott, mondván, hogy ennek megnézzük az okát. Meg is találta, néhány múltbéli „élményem” ültette el bennem a „gyorsan eredményre kell jutni” érzését.

Célom, hogy minél több emberrel megismertessem ezt a rendkívüli módszert és alkalmazásával boldogságot, lehetőséget, magabiztosságot, EGÉSZSÉGET vigyek az életükbe.