29 éves férfival adühkitörések miatt dolgozunk. Ha akadályozzák valamiben, vagy úgy érzi „az emberek színjátékot játszanak” hirtelen elborítja az indulat, erős mellkasi szorítást érez és a végén
nem emlékszik sem az okra, sem arra, hogy mit csinált. Nem bízik önmagában, elégedetlen önmagával. Az indulatkitörés tesztelésekor először kétéves korból találunk hatást — anyával kapocsolatos haragot, tehetetlenséget. (Elmondása szerint anya nagyon irányító volt.) A következő lépésben a magzati ikervesztés hatásait találjuk, majd a következő alkalommal már örökölt hatásokon dolgozunk több sorozatban. A harmadik alkalomra az indulatkitörés intenzitása jelentősen csökkent, depresszív hangulata is mérséklődött. A negyedik alkalommal két hónap szünet után találkozunk. Ez idő alatt indulatkitörése nem volt, jobban érzi
magát. Most már az önmagával kapcsolatos érzéseken, gátlásokon dolgozunk.

Forrás: Dr. Pusztai Erzsébet: Az emberi szoftver – Könyvklub Kft.,2023