A hétéves kislányt édesanyja éjszakai félelmei miatt hozta. A kislány nem tudott a szobájában még a testvérével sem aludni. Nagyon félt. Nem tudott elaludni másként, csak ha apa, vagy anya
mellette feküdt. Ha elalvás után egyedül maradt az ágyban, akkor rövid időn belül felébredt. Az éjszakai felriadás tesztelésekor a magzati korba jutunk. Itt édesanyja elmondta, hogy az első ultrahang vizsgálat során másik petezsákot is láttak, de a következő vizsgálatra már eltűnt — a kislány tehát ikerként indult az életbe.
Félelmeinek hátterében a magzati korban szerzett hatásokat találtuk. Meglepő módon már egyetlen alkalom után megszűnt a szorongása, nyugodtan aludt, bár hónapok múlva ismét eljöttek más, nem az alvással kapcsolatos problémák miatt.

Forrás: Dr. Pusztai Erzsébet: Az emberi szoftver – Könyvklub Kft.,2023